A magyar horgászok vezetik a világranglistát
Társadalmi érdek a horgászok támogatása, egyesületük méltó elismerése – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) pénteki rendezvényén Budapesten.
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza
Tizenhat, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 774 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a Koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 905 837 embert oltottak be...
Főszerepben az agrárszektor: elkezdődött Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása
Október 7–10. között rendezik meg az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a...
Szijjártó: mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében
Mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez a koronavírus-járvány miatt most a biztonsági és civilizációs mellett komoly egészségügyi kockázatokkal is járna - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.
Több mint 780 ezren már a harmadik oltást is felvették hazánkban
Kilenc beteg meghalt és újabb 679 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 891 228...
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapnak novemberben a nyugdíjasok
Idén minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban...
AM-helyettes államtitkár: megállt a tanyán élők számának csökkenése
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre...
Húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló dohányt talált a NAV
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és...
Nyolcan hunytak el az elmúlt napon koronavírusban Magyarországon
Nyolc beteg meghalt és újabb 265 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 881 493 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 635 553-an a második, 725 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament
Az Országgyűlés ma fogadhatja el a kormány azon javaslatát, amely 2022. január 1-jéig meghosszabbítaná a...
Több mint hétszázezren már a harmadik oltást is felvették
Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé...
Szilárd az állam és egyházak együttműködése a gondoskodáspolitikában
Az állam és az egyházak közötti együttműködés a gondoskodáspolitika területén szilárd és megingathatatlan...
Orbán: harcolni kell a tizenharmadik havi nyugdíj gyorsabb visszaállításáért
Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Több mint ötvenen vannak lélegeztetőgépen a kórházakban
Továbbra is tíz alatt az elhunytak száma, de újabb 531 magyar állampolgárnál mutatták ki a...
Négyszáztizenegy koronavírus beteget ápolnak kórházban hazánkban
Két beteg meghalt és újabb 526 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 869 259...
Többségében oltatlan, idős emberek kerülnek kórházba
Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek korházba a negyedik hullámban...
Novák: a kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik
A kormány tizenkettedik éve a családokért dolgozik, hogy a negyven éve tartó demográfiai lejtmenetet...
Közös felelősség és feladat a nemzetiségi oktatás fejlesztése
Közös felelősségként és feladatként beszélt a nemzetiségi oktatás fejlesztéséről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, amikor megnyitotta a Nemzetiségi Ösztöndíjas Pedagógushallgatók II. Parlamenti Találkozóját.
Áder: A klímaváltozás sebessége sokkal gyorsabb, mint a földtörténetben bármikor
A klímakutatók véleményének tükrében nagy bajban vagyunk – mondta Áder János köztársasági elnök a...
7740 főre emelkedett emelkedett az aktív fertőzöttek száma hazánkban
Két beteg meghalt és újabb 501 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 865 865...
Negyvenöt koronavírus-fertőzött van lélegeztetőgépen hazánkban
289 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 818 520 főre nőtt a beazonosított...
Nem elég együttérezni, aktívan segíteni kell
Nem elég együttérezni, aktívan kell segíteni - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Összefogás a...
A veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdik tárgyalni a képviselők
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló kormányzati javaslatot.  
Elhunyt tizenhárom beteg, 1072 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Tizenhárom beteg meghalt és újabb 1072 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte...
Orbán: nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának
Nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának - jelentette ki a miniszterelnök...
Véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra a bankok
Idén is közös véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalási programok fontosságára a...
Közel hatszázezren már a harmadik oltást is felvették
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a...
Újabb hatalmas adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra
A héten újabb, több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.
Több gyakorlat a tanárképzésben, vonzóbbá válhat a pedagógusi pálya
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés, a hallgatóknak minden félévben lesz szakmai...
Mintegy 130 millió forintból készülhetnek televíziós műsorok
Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására mintegy 130 millió forintot nyertek el helyi és...
Közel ötszáz új fertőzöttet regisztráltak
Négy beteg meghalt és újabb 458 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a...
Virológus: bármelyik vakcina jobb, mint az oltatlanság
Bármelyik vakcina jobb, mint az oltatlanság, ez egyértelmű a statisztikákból - jelentette ki Rusvai Miklós...
Háromszáz felett az új fertőzöttek száma Magyarországon
Tizenkét beteg meghalt és újabb 371 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 847 002 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 553 346-an a második, 544 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
György László: az oltási programnak köszönhetően előbb indulhatott újra a magyar gazdaság
A gazdasági élet koronavírus-járvány utáni újraindításáért felelős operatív törzsnek már csaknem ötven...
Kocsis Máté: a gazdaság újraindítása és a migrációs nyomás is téma a kormánypártok frakcióülésén
A gyermekvédelmi törvényt ért brüsszeli támadásokról, a migrációs nyomás növekedéséről és a gazdaság...
Továbbra is kétszáz felett az új fertőzöttek száma Magyarországon
Négy beteg meghalt és újabb 246 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a...
Elindult Magyarország első hitelesített e-diploma rendszere
Két év fejlesztés és több mint hat hónap sikeres tesztüzem után hivatalosan is elindult Magyarország első...
Június végéig meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét
Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-ig - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Hatmillióhoz közelít a beoltottak száma hazánkban
Hat beteg meghalt és újabb 323 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 834 961...
A véradás fontosságára hívja fel a figyelmet Herczegh Anita
A véradás fontosságára hívta fel a figyelmet Herczegh Anita, az államfő felesége csütörtökön Budapesten,...
A nyugati és a keleti kereszténység soha nem állt szemben egymással Magyarországon
Soha nem állt szemben egymással a keleti és a nyugati kereszténység Magyarországon, hanem egymást mindig...
Javul a felsőoktatás minősége a modellváltásnak köszönhetően
Jobb minőségű és versenyképesebb lesz a felsőoktatás a modellváltásnak köszönhetően - közölte az...
Hárommilliárd forinttal segítette a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás
Hárommilliárd forinttal segítette eddig a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Koronavírus: a gyógyultak száma folyamatosan nő
246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 064 főre nőtt a beazonosított...
Kormányszóvivő: az emberek 97 százaléka szerint a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége
A nemzeti konzultáció kérdőívét kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a...
További kedvező változások lesznek az egészségügyi finanszírozásban
További kedvező változásokat eredményez az egészségügyi finanszírozás rendszerében az Emberi Erőforrások...
Négy újabb gazdasági javaslatot fogadott el a kormány
Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára...
Huszonnégyen vannak lélegeztetőgépen Magyarországon
Az elmúlt napon 130 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt négy beteg, így az elhunytak száma 30 074 főre emelkedett – írja a koronavirus.gov.hu.
Elhunyt kilenc beteg, 648 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Kilenc beteg meghalt és újabb 648 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Lassú, elhúzódó lehet a negyedik hullám, és az oltatlanokat érinti elsősorban
Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd -...
Oltakozásra szólít föl az államfő
A koronavírus elől nem lehet elbújni, az oltásra jelentkezők rövid időn belül megkapják a vakcinát, és ezzel...
A munkaerőpiaci igények változása indokolja a felnőttképzési támogatást
A technológiai fejlődés miatt gyorsan változó munkaerőpiaci igényekkel indokolta a felnőttképzési támogatás...
Közel négyszázezren már a harmadik oltást is felvették
Egy beteg meghalt és újabb 247 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Több komoly esemény miatt Magyarországra figyel majd a világ szeptemberben
Szeptemberben Magyarországra figyel majd a világ a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Budapesti Demográfiai...
Az Auchan részbeni magyar tulajdonlása újabb mérföldkő a patrióta gazdaságpolitikában
Megvalósulni látszik a kormány 2010 óta képviselt patrióta gazdaságpolitikája szerint elképzelt nemzeti...
Tizenhatan vannak lélegeztetőgépen Magyarországon
Az elmúlt napon 262 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 793 főre nőtt a...
Az energiaellátás biztonsága kiemelt nemzetstratégiai kérdés
Az energiaellátás biztonsága, az energetikai alapinfrastruktúra és a szükséges nyersanyagok biztosítása...
A pezsgő lehet a borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége
A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége - hangsúlyozta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.
ITM: négyből három kereskedőnél emelkedtek az építőanyagok árai
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket,...
Szijjártó: a koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot
A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés,...
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb adatok
Megérkeztek a legfrissebb hazai koronavírus adatok: a beoltottak száma 5 772 010, közülük 5 509 130 fő már a...
Az útfelújításokban nem volt vakáció, több mint félezer kilométeren most is dolgoznak
Mintegy 900 kilométeren fejeződtek be augusztus végéig vagy zajlanak jelenleg is útfelújítások az ország...
Történelmi csúcson a beruházások
A beruházások volumene soha nem látott magasságba emelkedett a második negyedévben, amikor 2760 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.
Oltásra buzdítjuk az egyetemi hallgatókat is
A negyedik hullám közeledtével a még beoltatlan, felsőoktatásban részt vevő hallgatókat és tanárokat is az...
Rekordösszeget költ felsőoktatásra a kormányzat
Soha korábban nem költöttek még Magyarországon felsőoktatásra annyi forrást, mint a jelenlegi kormányzati...
Koronavírus: Megérkeztek a kedd reggeli hazai adatok
A beoltottak száma 5 754 566 fő, közülük 5 507 371 fő már a második oltását is megkapta. 110 új...
Nem találtak veszélyes összetevőt az iskolakezdés előtt vizsgált tanszerekben
Negyedik éve nem találnak a határértéket meghaladó mennyiségű veszélyes összetevőt az iskolakezdés előtt...
Az idén 110 ezer gyermek nyaralhatott az Erzsébet-táborokban
Az idén nyáron minden eddiginél több, 110 ezer gyermeknek tudtak biztonságos kikapcsolódást garantálni az Erzsébet-táborokban - ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten.
Szeptember 12-éig lehet véleményezni a lakossági napelemes és fűtési rendszer támogatására szóló pályázati tervét
Szeptember 12-éig lehet véleményezni a lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásáról szóló...
Iskolakezdésre ismét járható lesz az M0 hídja
A terveknek megfelelően augusztus végére befejeződtek a Deák Ferenc híd északi hidjának teljes lezárásával...
Fizetési emlékeztetővel tévesztik meg az óvatlan MVM Next-ügyfeleket
Bankkártyaadatok megszerzését célzó hamis fizetési emlékeztetővel tévesztik meg az MVM Next...
Olcsóbb lehet a gáz, ha időben érkezik a magyarországi tárolókba
A magyarországi föld alatti gáztárolókban 4,9 milliárd köbméter földgáz volt a Magyar Energetikai és...
Megmutatjuk, hogy alakultak a koronavírus-adatok a hétvégén
Eddig 5 740 136 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 506 788-an már a második adag vakcinát is megkapták. Újabb 521 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a Koronavírus.gov.hu hétfőn.
Zivatarokkal ér véget a nyár
Sokfelé esős, zivataros idővel kezdődik a hét, és egyúttal ér véget a nyár. A hét második felében több...
Újra világbajnokságot rendezne a Magyar Asztalitenisz Szövetség
Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke megerősítette, hogy a közeljövőben...
Tarlós István visszautasítja a rágalmakat
Visszautasítja Tarlós István az MSZP-LMP-Párbeszéd azon állítását, hogy az előző ciklus alatt...
Szijjártó: csak az oltás véd meg minket a járványtól
Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek...
A héten 56 településen irtják a szúnyogokat
A héten a tervek szerint 56 településen és öt budapesti kerületben, 17 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Tíz koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen hazánkban
A hosszú hétvégén 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a...
Az ökumenikus segélyszervezetnek adták az augusztus 20-i rendezvényekről megmaradt szendvicseket
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek adták az augusztus 20-i rendezvénysorozat végével megmaradt szendvicseket...
Orbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a...
Ez minden idők legnagyobb és legsikeresebb Szent István-napi ünnepségsorozata volt
Minden idők legnagyobb és legsikeresebb Szent István-napi ünnepségsorozatán vagyunk túl - írta Kovács Zoltán...
Hűvösebb és csapadékosabb idő várható a jövő héten
Hűvösebb és csapadékosabb idő várható a következő napokban. A hét elején még néhány helyen mérhetnek 30 Celsius-fok feletti értékeket, a hét további részében mindenhol mérséklődik a meleg, néhol még a 20 fokot sem érik majd el a csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Zivatarokkal vonul át az országon a hidegfront
Éjjel érkezik a hidegfront, amely heves zivatarok kíséretében vonul át az országon.  
Emelkedtek az albérleti díjak
A nyári albérletszezon élénkülést hozott az országos és a fővárosi albérletpiacon - derül ki az...
Félmilliárd forintos támogatást nyújt az ITM kollégiumok fejlesztésére
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a budapesti egyetemek vezetőivel és a Hallgatói...
Már 1 millió 35 ezren töltötték ki a kérdőívet
Már 1 millió 35 ezren töltötték ki a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet -...
Kovács Zoltán: minden készen áll az ünnepre
Minden adott az augusztus 20-i ünnep 3 és fél napos rendezvénysorozatának zavartalan lebonyolításához - nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Budapesten a közmédiának.
Csónakokkal és hajókkal is biztosítja a rendezvényeket a katasztrófavédelem
A tűzoltóautók mellett hajókkal és csónakokkal is részt vesz az augusztus 20-ai tűzijáték biztosításában a...
Megkezdődik a több napon át tartó Szent István-napi fesztivál
Csütörtökön megkezdődik minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválja....
Hőség és vihar sem zavarja majd a többnapos programsorozatot
Hőség és heves zivatar sem valószínű a következő négy napban, így az időjárás várhatóan nem zavarja meg...
Potápi: 1464 külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában
Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában -...
Elindult a regisztráció a kistelepülési rendezvények támogatásáért
Mától adhatják le igénylésüket azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek támogatást szeretnének kapni rendezvényeik megvalósításához - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.
Elhunyt három beteg, 109 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Három beteg meghalt, és újabb 109 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
ITM-államtitkár: a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most
A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most, a foglalkoztattak száma a 4,7 milliót közelíti, a...
A kereszténység számunkra evidencia
A kereszténység Magyarországon, Közép-Európában fontos, és annak kellene lennie egész Európában is, ez...
Kezdődik a 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson
Kétszer öt napon át több mint száz koncerttel, művészeti programokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal,...
A hazai szőlő-bor ágazat támogatásáról döntött a kormány
A hazai szőlő-bor ágazat a koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány - mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
Újabb magyar fejlesztésű kisműhold startolt el a világűrbe
Magyar idő szerint kedd hajnalban sikeresen startolt el a Francia Guyana-i Kourou-ból, a Guyana Űrközpontból a...
Jóváhagyták Magyarország első támogatási kérelmét a Modernizációs alapból
A magyar kormány mintegy 4 milliárd forint értékben hirdethet pályázatot az energiaközösségek és független...
Kubatov: a háromszori csoportkörbe kerülés már nem lehet véletlen
Kubatov Gábor szerint nem lehet véletlen, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának egymás után háromszor is...
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei, hogy minél többen, minél...
MOKK: egyre többen kérik igazságügyi szakértő kirendelését építőipari jogvitákban
Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita, amelyben beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.
Aranyat érnek az állami milliárdok
Több területen megtérül a pénz, amelyet az Orbán-kormány a sport támogatására biztosít - írta a keddi...
Gulyás: mérsékelni kell a járványban a diákok által elszenvedett mentális károkat
A kormány nyitott arra, hogy mérsékelje azokat a károkat, amelyeket a diákok szenvedtek el az elmúlt másfél...
Várakozáson felül nőtt a magyar GDP a második negyedévben
Várakozáson felül, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az egy évvel...
Katasztrófavédelem: 275 településen irtják a héten a szúnyogokat
A héten a tervek szerint 274 településen és tizenegy budapesti kerületben, 121 ezer hektáron gyérítik a...
Nemzetközi szinten is elismerik a GVH és az OECD közös oktatási központjának tevékenységét
Nemzetközi szinten is elismerik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös oktatási központjának tevékenységét - közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.
Az ügyfelek zavartalan átvételére készül az MVM Next
Szeptember 1-jétől az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-hez kerül át több mint 2,2 millió ügyfél az...
Már több mint 750 ezren regisztráltak a MÁV-Start online alkalmazására
Egyre népszerűbb a MÁV-Start online alkalmazása, a regisztrálók száma meghaladta a 750 ezret - közölte a...
Két országot érint és a Duna alatt is áthalad a szeptemberi Duplakanyar Futóverseny
Két országot érint, három folyót szel át és a Duna alatt is áthalad a Duplakanyar Futóverseny, amelyet...
Újra megbírságolta a GVH a Fressnapf-ot, mert hiányosságokkal teljesítette a hivatal által előírtakat
Teljesítette a Fressnapf állateledel-kereskedő cég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt...
Hidegfront érkezik, de elvonultával ismét melegszik az idő
Hidegfront érkezik, de annak elvonultával ismét melegszik az időjárás, a jövő hétvégén többfelé 30 fok feletti maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú, előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Elhunyt három beteg, 188 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Három beteg meghalt, és újabb 188 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Jellemzően kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat
Jellemzően kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat a vasárnap esti viharral összefüggésben...
Elfogytak a szállások az ünnepi hosszú hétvégére
Elfogytak a szálláshelyek az ünnepi hosszú hétvégére a legnépszerűbb szálláshelyeken, amelyek az idén...
Az energia ára továbbra is Magyarországon a legkedvezőbb
Nyár elején Európa egyes nagyvárosaiban jelentős drágulást tapasztaltak a fogyasztók a földgáz árában és a...
Két ember is meghalt a Balatonban csütörtökön
Egy 15 éves fiú Balatonfenyvesen, egy 57 éves férfi Balatonföldváron vesztette életét csütörtök délután a Balatonban - értesült az MTI.  
Koronavírus - elhunyt egy beteg, 104 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt egy beteg, és újabb 104 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
György István: rugalmasan reagálunk az oltási igényekre
A harmadik oltás lehetőségét Európában Magyarország biztosította elsőként, az időpontfoglalás a harmadik...
Emelnék az árakat a baromfitartók
A takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és mivel a tápok az...
Felmérés: a járványhelyzet összehozta a családokat
A koronavírus-járvány összehozta a családokat - derül ki a Médiaunió Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a...
Csökkent a 10 éves, emelkedett az 5 és 20 éves államkötvények aukciós átlaghozama
A meghirdetett mennyiségnél 7,0 milliárd forinttal kisebb összegben, 50,0 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Ruszin-Szendi Romulusz: meglepetés is lesz az idei légi parádén
Meglepetéssel is készül a Magyar Honvédség az idei augusztus 20-ai budapesti légi parádéra - nyilatkozta a...
Nincs újabb halálos áldozat, 86 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
Két nagyszínpad is várja a fesztiválozókat szerdától négy napon át a 45. EFOTT-on
Két nagyszínpad is várja a fesztiválozókat szerdától négy napon át a 45. Egyetemisták és Főiskolások...
Repülőnap - Ruszin-Szendi Romulusz: látható lesz a fejlődés
Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón...
Életmentő tüdőátültetést végeztek az Országos Onkológiai Intézetben
Életmentő tüdőátültetést végeztek egy koronavírus-fertőzés miatt súlyosan roncsolódott tüdejű 41 éves férfin az Országos Onkológiai Intézetben.  
Két napja nincs halálos áldozata a koronavírus-járványnak
Nem halt meg senki, de újabb 80 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 658 623...
Augusztus 22-ig válthatják be cirkuszjegyeiket a kitűnő tanulók
Augusztus 22-ig válthatják be az általános iskolások a Fővárosi Nagycirkuszban a Kitűnő tanulók...
Újabb másfél milliárd forint bölcsődei fejlesztésekre és a gyermekétkeztetés támogatására
A kormány családtámogató politikáját a koronavírus sem tudta felülírni. A Pénzügyminisztérium döntése...
Akár nulla százalékra is csökkenthető az szja
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő...
Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok
A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
Folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt
Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez...
Nem volt magyar áldozata a koronavírusnak az elmúlt napon
Nem halt meg senki, de újabb 35 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a...
Augusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre
Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját,...
Már 184 ezer család otthonteremtését és 25 ezer család lakásfelújítását segítette a kormány
Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint 25...
Plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a MOK
Tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentették be kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Országos csillagászati programsorozat várja az érdeklődőket a Perseidák hetében
Országos csillagászati programsorozat várja az érdeklődőket a Perseidák hetében - olvasható a programsorozat...
Visszakerülhet a balatoni hal a fogyasztók asztalaira
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni...
A Kék bolygó alapítvány hosszú távú megoldást keres a Velencei-tó helyzetére
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány hosszú távú, fenntartható megoldást keres a Velencei-tó helyzetére -...
Csökkentek az élelmiszerárak júliusban
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi...
Fákat csavart ki, vezetékeket szakított le a vihar
Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
Csaknem 200 helyszínre vonultak a tűzoltók
A vasárnap éjjeli vihar miatt 197 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak - közölte az Országos...
A kormány népszavazási javaslata a jogállami hagyományokat követi
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint a kormánynak a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazási...
Az ország közel 60 százaléka már megkapta az oltást
Négy beteg meghalt, és újabb 156 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Két megye kivételével mindenhol megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye kivételével mindenhol megszűnik a tűzgyújtási tilalom péntektől -...
Képzésekkel segíti a munkavállalók elhelyezkedését a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
Irodalomtörténeti forrásanyagok érhetők el online az OSZK-nál
A 19-20. századi magyar irodalom legnagyobb alkotóitól válnak elérhetővé történeti forrásanyagok az Országos...
Júniusban is növekedett az ipar teljesítménye
Idén júniusban az ipari termelés volumene 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét. A...
A Mol elindította a magyar innováció, a gumibitumen technológiájának exportját
A Mol-csoport szeretné a nemzetközi tudásmegosztást a lehető legtöbb országra kiterjeszteni, és jelentősen...
A vérrögképződést is vizsgálja a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ kutatói közössége
Újabb két csoport kezdte meg munkáját a kutatási eredményeknek a betegellátásba való mielőbbi...
2023. november 29. szerda, Taksony napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg