A megbeszélésen a még idén májusban létrehozott bizottsági tagokon – Eck András és Meszes Balázs képviselők, Prokopp Mária professzorasszony és Rezi-Kató Gábor, a Vármúzeum igazgatója – Bánhidy László alpolgármester vett részt, a bizottság elnöke, Sasvári Viktor képviselő nem tudott részt venni az egyeztetésen. 

Az ülés nyitórészében elhangzott, hogy a bizottsági tagok illetve a városvezetés megkapta az Európa Kulturális Főváros cím elnyeréséhez szükséges kritériumrendszer és az Európa Kulturális Fővárosa cím kiválasztásának jogszabályi hátterének és menetének leírását, dokumentációját.

Az ülésen elhangzott felszólalások között az első részben arról beszéltek a tagok, hogy az esztergomi bizottság és az őket segítő referensek vegyék fel a kapcsolatot korábbi magyar Európa Kulturális Fővárosa településsel, mely helységek közül végül Kassára esett a választás.

Ugyancsak az ülés első felében szóltak arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím, melyet 2023-ban egy éven át viselhet a nyertes település, mind a jelentkező település külső adottságaiban, mind városrendezési fejlesztéseiben, de főleg belső, kulturális tartalmában, kell, hogy megfeleljen. Több példa is elhangzott korábbi Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert uniós településekről, a bizottság tagjai mindkét feltételhalmazra, a külső és belső képességekre mondtak példákat. Ezek között a példák között szerepelt a Kassa – Marseille és a San Sebastian – Wroclaw győztes pár, az Európa Kulturális Fővárosa címet hagyományosan egy nyugati és egy keleti város nyeri el egyszerre.

A bizottsági ülés egyik érdekes és karakteres epizódja volt, amikor arról beszéltek a tagok, hogy több nemzetközi és országos szintű szakember, intézményvezető, külföldi és magyar tartja esélyesnek, jó ötletnek és pártolja már most Esztergom Európa Kulturális Fővárosa címről szóló pályázaton való indulását.

Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik Esztergomban
 

 

Az ülésen részt vevők arról is véleményt fogalmaztak meg, hogy a 2023-ig tartó időszakban a cím eléréséhez olyan építészeti megoldásokat kell eszközölni, melyek a kulturális főváros évada után is maximálisan kihasználhatók lesznek Esztergom és a régió számára.  Ezekről a szükséges fejlesztésekről szólva kijelentették a tagok, hogy a fenti rangot célzó pályázat elnyerésében mind a kormányzati támogatásra, mint pedig az európai uniós támogatásra számítani lehet.

Szintén napirendi pont volt a bizottság ülésén az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázók kiválasztásának részletes menete, melyben egyebek mellett szerepel az Európa Kulturális Fővárosa pályázati beadandó anyaghoz szükséges formai és tartalmi kritériumai.

Az Európa Kulturális Fővárosa Cím elnyerésére irányuló pályázat előkészítéséért felelős Eseti Bizottság arról döntött, hogy a következő ülés 2016. október 19.-én 14 órakor lesz.