Csányi László (Csanya) elmondta, hogy az idén negyedik alkalommal megrendezendő versenyen a magyar ultrafutók mellett sokan érkeznek külföldről, 34 országból összesen 1165 futó regisztrált, legtöbben a szomszédos országokból, de Kínából, Kanadából és az Egyesült Államokból is jönnek versenyzők.
    
Négy távra nevezhettek a futók a november 1-től április 1-ig tartó regisztrációs időszakban.
A leghosszabb táv a 112 kilométeres Ultra-Trail Hungary, melynek során az ultramaratonisták bejárják a Pilis és a Visegrádi-hegység szinte teljes területét, összesen 4200 méter szintemelkedést kell leküzdeniük. A 20 órás szintidő alatt Dobogókő, Pilisszentlélek, Pilismarót, Dömös, a Prédikálószék, Lepence, Pilisszentlászló és Visegrád érintésével, kilenc ellenőrző ponton áthaladva érkeznek vissza Szentendrére.
    
Idén először indul a Szentlászló Trail, a résztvevők vasárnap hajnali 2 órakor rajtolnak, hogy megtegyék a 84 kilométeres távot, benne 3100 méteres szintemelkedést, nekik 17 órájuk lesz a teljesítésre.
    
A Szentendre Trail futói 54 kilométer és 1640 méter szint teljesítésére vállalkoznak legfeljebb 10 óra alatt.
    
A verseny legrövidebb távja a 29 kilométeres, 1100 méter szintemelkedéses Visegrád Trail, résztvevői Visegrádról, a Salamon torony udvaráról rajtolnak, és legkésőbb hat óra múlva kell Szentendrére érkezniük.

Vasárnap 0 órakor rajtol a 112 kilométeres pilisi hegyi ultramaraton
 



    
"A verseny két hosszabb távján 200-200, a két rövidebb távon 400-400 futó számára volt hely, a nevezés telt házzal zárult. A futók szalaggal és festéssel jól követhetően jelölt útvonalon haladnak, az éjszakai szakasz miatt a szalagokon fényvisszaverő csík is található. A frissítőpontokon vizet, izotóniás italt, kólát, sós és édes kekszet, aszalt gyümölcsöket, gumicukrot, sajtot, olajbogyót, csokoládét vehetnek magukhoz a versenyzők, a célban meleg étellel várjuk őket" - mondta a versenyigazgató.
    
Kitért arra is, hogy az esemény környezetbarát: a frissítőpontokon nem kínálnak egyedileg csomagolt élelmiszert és nem használnak egyszer használható műanyag poharakat. Minden futó a saját poharát viszi, abból iszik. A versenyen keletkező összes szemetet szelektálva gyűjtik. A meleg ételt komposztálható tányérban adják, fém evőeszközzel.
    
Tavaly a nők között Vincze Zsófia végzett a 112 kilométeres táv első helyén 15 óra 4 perces idővel, a férfiak között Pálfy Márton volt a leggyorsabb 12 óra 10 perccel. A 2018-as dobogósok eredményei vasárnap délután várhatók.
    
A verseny szervezői a gyerekeket is várják május 19-én 16 és 17 óra közt a Postás strandra, ahol a Salomon Kids Trailen állhatnak rajthoz a 3-11 év közötti kicsik. Itt minden gyerek 1-es rajtszámmal indul, mindenki győz. A gyerekverseny teljes bevételét a Mosolygós Bölcsődésekért Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők. 
    
A versenyt az ultratrail.hu/live oldalon lehet élőben követni.