Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a megújult plébánia és közösségi ház ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy a helyiek nagyon sokat elértek az elmúlt években, amihez a kormány is hozzá tudott járulni.
 
Ismertetése szerint az iskolakonyha és a szabadidőközpont fejlesztéséhez csaknem 43 millió forinttal, a régi kultúrház, a polgármesteri hivatal és az üzlet felújításához 125 millió forinttal, a belterületi utak felújításához mintegy 14 millióval, a külterületi utak felújításához pedig 54 millióval.
 
A közösségi tér fejlesztéséhez 20 millió forintot, az óvodaudvar felújításához kétszer öt millió forint, a szociális tűzi-fatámogatáshoz 2 millió forintot és orvosi eszközbeszerzéshez pedig kétszer 3 millió forintot juttatott az állam - mondta. A legutóbb egyházi közösségfejlesztésre nyújtott 35 millió forintból újult meg a most átadott plébánia és közösségi ház épülete - fűzte hozzá az államtitkár.
 
Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy ahogy kétezer évig sikerült megmenteni a keresztény közösséget, úgy még ma is meg kell védeni. Egyházaink ma nem csak a templomot akarják megtartani, hanem a közösséget, az ifjúságot is szeretnék továbbra is nevelni - fűzte hozzá az államtitkár.

A felújított épületet és használóit Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke áldotta meg.