A vádirati tényállás szerint a vádlott 2010. július 1-étől látja el a társasház képviseletét. A vádlott nő 2010. augusztus 12. és 2018. június 22. között egy hazai biztosító üzletkötője is volt. A társasház közgyűlésének felhatalmazásával az egyik lakó életbiztosítást kötött 2011. október 7-én, amely szerződést biztosításközvetítőként a vádlott írt alá – közölte közleményében az ügyészség.

A szerződés 2014. október 16-én, a kockázatviselési időszak leteltével megszűnt, a vádlott azonban a lejárati összeget, azaz 502.986 forintot nem utaltatta vissza a társasház bankszámlájára, hanem a közgyűlés felhatalmazása nélkül újabb, 10 évre szóló életbiztosításba fektette. Az újabb szerződés kedvezményezettje a szerződéses idő elérése esetére az egyik lakó, míg halál esetére a vádlott volt. Az újabb életbiztosítási szerződést a társasház nevében a vádlott írta alá, és biztosításközvetítőként is ő járt el.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottal szemben, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.