Az asszony november 1-én este, az esztergomi buszvégállomáson várakozott, az egész napos gyaloglás után elfáradt. A sértettnek a lába régebben több helyen eltört – amit csavarokkal rögzítettek –, ezért fizikailag kimerült állapotban ült a padon.

A vádlott a sértett mellé ült, beszédbe elegyedett vele, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a kezéből a táskáját. A férfi elfordult, és – még mindig ülve – kutatás után elvett 500 forintot, majd a táskát „Ebben nincs semmi!” felkiáltással visszaadta a sértettnek. Az asszony rögtön észrevette, hogy eltűnt a pénze, ezért kérlelte a vádlottat, hogy azt adja vissza neki. A férfi azonban ennek nem tett eleget, hanem elhatározta, hogy megszerzi a sértett gyűrűit is – részletezte az ügyészség.

A férfi az asszony bal kezének csuklóját erősen megszorította, és elkezdte az ujján lévő ékszereket lerángatni. A gyűrűk azonban olyan erősen szorultak a sértett ujjára, hogy azokat elvenni nem sikerült. A rángatás közben az idős asszony nagy fájdalmat érzett. Ezután a vádlott a sértett jobb kezét a könyéknél behajlítva a sértett felső testének nyomta, majd az asszony kisujján lévő fehérarany gyűrűt lehúzta az ujjáról. Az asszony a kitartó, erőszakos fellépéssel szemben védekezni nem tudott. Ezt követően a férfi – aki még mindig fogta a sértett jobb kezét, azt könyöke alá szorította – ismét elvette a sértett táskáját, és elhagyta a helyszínt.

Vádat emelnek a buszvégállomáson erőszakkal rabló férfi ellen
 

 

A sértett azonnal segítségért kiabált, melyet a buszvégállomáson biztonsági őrként dolgozó férfi meghallott, majd észrevette a vádlottat, akire rákiabált. A rabló megállt, a sértetthez visszalépett és visszaadta a táskáját, valamint arra kérte az őrt, ne hívja a rendőröket, majd az otthonába távozott.

A férfi büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.