A projekt 2,596 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a Széchenyi2020 program forrásaiból - ismertették a projektet bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
    
Josinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként meghatározó szereplője lesz az európai és a magyar autógyártásnak.
    
A Suzuki 2015-2020 között húsz új modellt mutat be világszerte - tette hozzá.
    
Monszpart Zsolt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese kiemelte, hogy a projektet a Suzuki Magyarországon hajtja végre a Strukturális Alapok Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretéből. A pályázati konstrukció, amelyben a Suzuki és konzorciumi partnereinek projektje elindult, az ipari szereplők, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények közötti együttműködést ösztönző innovációs politika eredménye. A GINOP támogatásával, 97 ipari és kutatóhelyi együttműködésben megvalósuló projekt  összesen 96,4 milliárd forint forrást nyert el.
    
Emlékeztetett: az elmúlt három évben több mint négyezer projekt összesen 640 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásáról született döntés a hazai és uniós finanszírozási innovációs versenypályázatokon.

Úton az okosgyár felé – a Suzuki 5,3 milliárdot fordít fejlesztésre
 



    
A 2016-ban indult, négyéves projektről Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a cél jó minőségű, versenyképes, magas szintű szolgáltatásokat nyújtó, kis környezetterhelésű, biztonságos járművek kifejlesztése, amelyeknél a felhasznált anyagokat 95 százalékig újrahasznosítják. A projekt hozzájárul a gyártási folyamatok hatékonyságának fokozásához is.
    
A projekt megvalósításával együttműködő partneri hálózat is kialakul, megteremtve az intelligens gyártási rendszert - tette hozzá. A konzorciumban a Suzuki mellett részt vesz a PEMŰ Műanyagipari Zrt., a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
    
A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben több mint 175 ezer gépkocsit gyártott. A márka az új autók magyarországi piacán tavaly 13,4 százalékos részesedéssel rendelkezett és 15 161 autót adott el.