Éves összehasonlításban közel azonos adásvétel történt az első 10 hónapban, mindössze 1,8 százalékos az idei lassulás, így amennyiben nem változik a trend, várhatóan nagyjából a tavalyival azonos ingatlanpiaci tranzakcióval zár majd a piac: 2018-ban több mint 152 ezer ingatlan cserélt gazdát.

A társaság adatai szerint a fővárosban csak 13 százalékkal csökkent az idei év eddigi időszakában a tranzakciók száma, ami jóval kisebb mértékű lassulás, mint a hírekben megjelent 46 százalék. A statisztika év közbeni, nem végleges adatai jelentősen eltérhetnek a tényadattól, így a visszaesés mértékét ez alapján megállapítani nem lehet - közölték.

Az ingatlanpiaci tranzakciók becslése mellett a társaság novembertől a kihelyezett lakáscélú jelzáloghitelekről is ad előrejelzést: októberben, az emelkedő ingatlanpiaci mutató mellett, a lakossági hitelezés is hasonló képet mutat. Az előrejelzés alapján 79 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a piacon. A háztartásoknak nyújtott forint lakáscélú hitelek összege 2019 augusztusában 68,97 milliárd forint, szeptemberében pedig 76,29 milliárd forint volt.