Ráczné Fülöp Erzsébet, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta: a rosszullét a gyermekek és a dolgozók felét érintette.
    
A vezető hozzátette, többen arra gyanakodtak, hogy az étel okozta a tüneteket, de ez nem egyértelmű. Olyanok is megbetegedtek ugyanis, akik nem kerültek kapcsolatba az étellel, illetve azok között is vannak tünetmentesek, akik abból fogyasztottak.
    
Az óvodában jelenleg az egészséges dolgozók fertőtlenítenek és a tiszti főorvos állásfoglalásától teszik függővé a további intézkedéseket.
    
Az MTI információi szerint a megyei tiszti főorvos hétfő délelőtt vizsgálatot kezdett az intézményekbe ételt szállító vállalkozásnál.