A négy elkövető 2017. október végén állapodott meg abban, hogy lakásbetöréseket fognak elkövetni úgy, hogy a helyszínekre a székesfehérvári férfi szállítja  a társait, és figyeléssel biztosítja a lopást – közölte az ügyészség közleményében.

Hozzátéve: az elkövetők 2017. december 13. és 17. között két ácsi családi házba a bejárati ajtó felfeszítésével hatoltak be, az első helyszínről 750 ezer forint készpénzt, a második helyszínről 20 ezer forint értékű ékszereket vittek el. A tolvajok 2017. december 16-án 18 óra 30 perc és 19 óra között egy nagyigmándi családi házba a teraszajtó befeszítve jutottak be, majd onnan 400 ezer forint értékben ékszereket és 160 ezer forint készpénzt vittek el.

A betörők 2017. december 20-án egy szomori, és egy táti családi házba hatoltak be a bejárati ajtó befeszítésével, a szomori házból 20 ezer forint értékű ékszert és 160 ezer forint készpénzt, míg a táti házból karórát, ékszereket és eurót vittek el összesen 444 ezer forint értékben.

Az elkövetők 2018. január 8-án délután egy csóri családi házba a bejárati ajtó befeszítésével behatoltak, onnan egy széfet és a benne lévő 25 millió forintot tulajdonították el.

A bíróság ügyészi indítványra 2018. szeptember 25-én rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert megállapította, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a székesfehérvári férfi szabadlábon hagyása  esetén az eljárás eredményességét veszélyeztetné, továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A letartóztatás elrendelését követően a nyomozó hatóság további nyolc rendbeli betöréses lopás elkövetésével gyanúsította meg a férfit, mert megalapozott a gyanú, hogy ugyanazzal a módszerrel móri, pilis, mohai, nagybajomi, várpalotai és győrújbaráti ingatlanokba hatolt be  társaival és különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el. 

Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatása határidejének újabb három hónappal történő meghosszabbítását.

A bíróság március 22-én az indítvány tárgyában ülést tartott, ezen a gyanúsítottat meghallgatta. A bíróság megállapította, hogy az ügyészség indítványa megalapozott, ezért annak helyt adott, és a letartóztatást június 25-ig meghosszabbította.