Magyar Levente üdvözölte, hogy Magyarország egyre inkább a magas tudástartalmú ágazatok befektetési célpontja, mivel az így keletkező munkahelyek is nagyobb értéket állítanak elő. Véleménye szerint erre utal az is, hogy a tavalyi nagyberuházók a korábbiakhoz képest átlagosan 50 százalékkal magasabb fizetéseket kínálnak a munkavállalóiknak. Kedvezőbbé vált 2019-ben a nagyberuházások területi eloszlása is, hiszen Budapestet, Pest és Komárom-Esztergom megyét Szabolcs-Szatmár Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye követi a befektetési rangsorban - tette hozzá.     

Az államtitkár kiemelte emellett azt is, hogy az új álláslehetőségek harmadát három távol-keleti állam, Kína, Japán, valamint a 2019-es befektetői rangsort vezető Dél-Korea vállalatai teremtik meg.

A tavalyi nagyberuházói munkahelyteremtés világviszonylatban is kiemelkedő, hiszen ez alapján Magyarország tavaly a 16. helyre, lakosságarányosan számolva az 5. helyre került – mondta a globális összesítésre hivatkozva Magyar Levente. Jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy a belföldre érkezett befektetések a 11. helyet érték el hozzáadott érték alapján a globális rangsorban, a kutatási és fejlesztési célú beruházásokban pedig a 9. helyen áll Magyarország a tavalyi adatok szerint.

A rekordösszegű, csaknem 1705 milliárd forintnyi beruházás – mint fogalmazott – nem csupán Magyarország nemzetközi pozíciójára nézve előnyös, de a magyar emberek számára is kedvező eredmény. Az államtitkár szerint ez is indokolja, hogy a kormány folytatja a befektetéseket vonzó infrastruktúrák, elsősorban a közlekedési lehetőségek fejlesztését. Kiemelte ezek közül az autópálya-összeköttetések bővítését a szomszédos országokkal. A következő 3-4 év során 4-ről 12-re nő a határig érő gyorsforgalmi utak száma, jelentősen javítva Magyarország összeköttetését a legjelentősebb külkereskedelmi partnerekkel – tette hozzá.