A 10-es számú főúton Budapest irányából Dorog felé közlekedett SMART típusú kocsival egy 28 éves dorogi férfi 2016. szeptember 2-án este. J. István és az előtte haladó Chevrolett Lacetti vezetője szabálytalanul, a záróvonalat átlépve, a forgalom elől elzárt területen keresztül kezdte meg az előttük haladó járművek előzését. A Chevrolett Lacetti vezetője még időben be tudta fejezni a manővert, amikor szemből egy szabályosan közlekedő autó érkezett.

J. István, a SMART vezetője, hogy elkerülje az ütközést, próbált visszatérni a sávjába, azonban az előzött járművek közül legelöl haladó Ford Escort vezetője, V. Zoltán a felfestett forgalom elől elzárt területre ráhajtva nem tartotta be a jobbra tartás szabályát, így elzárta a kitérés lehetőségét a SMART vezetője, J. István előtt, aki nekiütközött a Ford Escort bal oldalának, majd járművével felborult. Az ütközés következtében a J. István által vezetett SMART utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Szabálytalanság miatt halt meg egy autó utasa a 10-esen – Két férfi ellen is vádat emelnek
 

 

Az ügyben az Esztergomi Rendőrkapitányság J. István és V. Zoltán ellen is eljárást indított halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A büntetőeljárást a rendőrség a napokban befejezte, és vádemelési javaslattal élt az illetékes ügyészség felé.

Szabálytalanság miatt halt meg egy autó utasa a 10-esen – Két férfi ellen is vádat emelnek