Elmondta, az ünnepi évadban tematikusan szervezték meg a hétvégéket. A hazai és határon túli színházak, visszatérő fellépők, népszerű színészek, előadók produkciót várakozáson felül fogadták a nézők. Kiemelkedő sikerű volt a temesvári színház Futótűz című darabja, a Váci Dunakanyar Színház Művészet és című a Quimby–slágerekre épülő Megadom magam című musicalje, csakúgy, mint Udvaros Dorottya lemezbemutató koncertje és a Nemzeti Színházból érkező Mária testamentuma, melyet Nagy Mari adott elő. Idén ismét felállították a Bazilika előtt a nagyszínpadot.

Az ExperiDance Ezeregyév című produkciójára nagy volt az érdeklődés, akár  Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra fellépésére kiegészülve a Color Symphonic vonósaival és természetesen testvérével, Tóth Gabival. Az igazgató hozzáfűzte, a terület különleges építészeti adottságai miatt nehéz megtalálni optimálisan a nézőtér és a színpad elhelyezését és arányait. A jövőben erre még nagyobb figyelmet fordítanak, amiatt is, mert Esztergomba érkezik a következő évadukba a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója.

Amiben szeretnének még előrelépni, hogy továbbra is készüljenek saját produkciók, a nézők nagyon várják ezeket az alkalmakat. Az elmúlt esztendőkben Tóth-Máthé Miklós: A zsoltáros és a zsoldos és A nagyrahivatott című darabjai nagy sikert értek el, Jantyik Zsolt és a PG Csoport: Ezüstbojtár című zenés meséjét pedig több helyre is meghívták az országban.

Várhatóan szeptember végén hozzák nyilvánosságra, hogy ki kapja az idén megalapított Nagyfalusi Tibor Művészeti-díjat, és ki lesz a várszínház Örökös tagja.

Mindemellett sikeres az a kezdeményezés is, hogy idén megalakulhasson az Esztergomi Várszínház Baráti Köre. Már nem kell sokat várni a hivatalos bejelentésre. Ezzel szeretnék még hatékonyabbá tenni a nézőkkel való kapcsolatukat, hogy így is tovább növeljék a szabadtéri játszóhely társadalmi beágyazottságát a településen. Az igazgató szerint ez eddig erősnek bizonyult, az esztergomiak magukénak érzik a Várszínházat.