A vádlott a családjával egy esztergomi lakásban él, melynek egyik hálószobáját az apja, azaz a sértett kizárólagosan használja, és a lakásból történő távozásakor azt lakattal lezárja.

A férfi tavaly október 13-án, a sértett távollétét kihasználva a bezárt hálószobába bement úgy, hogy az ajtó lakatpántját csavarhúzóval kifeszítette, majd az éjjeli szekrényben lévő 50 ezer forint készpénzt ellopta.

A férfi korábban is követett el lopást, mely bűncselekmény miatt az ügyészség vele szemben már vádat emelt. Erre tekintettel a járási ügyészség a mostani vádiratában arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyeket egyesítse, és egy eljárásban bírálja el, továbbá a vádlottal szemben fogházbüntetést szabjon ki.

Az elkövető büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.