A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly december 13-án publikálta az idénre tervezett útfelújítási munkáit. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, illetve a hazai forrásból megvalósuló mintegy 500 projektelemet tartalmazó beruházási csomag első körében március második felében a társaság összesen mintegy 140 szakaszon adott munkaterületet a kivitelezőknek. A két programnak köszönhetően idén csaknem 1200 kilométernyi út felújítása kezdődhet el, ami közel kétszeresen meghaladja a 2016-2017-ben elvégzett 667 kilométernyi útfelújítást.

A munkálatok több körben, ütemezetten valósulhatnak majd meg.

A társaság a teljeskörű útfelújítások mellett a lokális javítási, vagyis kátyúzási, illetve nagyfelületű burkolatjavítási munkáit is folyamatosan végzi. A szakemberek a téli hónapokban is végeztek hidegaszfalttal kátyúzást, de a tartósabb, melegaszfaltos munkák március második felétől, április elejétől indulhatnak el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén összesen 200 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezi ezen munkálatainak elvégzése során. A kátyúzási munkákat az utak hierarchikus rendje szerint ütemezik, vagyis első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül a mellék- és bekötőutakon avatkoznak be.

A felújítások és javítási munkák idején általában félpályás korlátozásra, így a forgalmasabb szakaszokon torlódásokra is számíthatnak a közlekedők. Ezért az autósoknak országszerte érdemes még utazás előtt tájékozódniuk tervezett útvonaluk aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, ahol az érvényben lévő korlátozásokról és munkaterületekről is folyamatosan frissülő információkat kaphatnak az érdeklődők.

Az első ütemben szereplő projektek listája itt érhető el: http://internet.kozut.hu/SiteCollectionDocuments/munkaterulet_atadasok_2018_marcius.xlsx. A két országos programban szereplő útfelújítások teljes listáját pedig itt találják meg az érdeklődők: http://internet.kozut.hu/Lapok/2018-utfelujitasi-programok.aspx.