Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hosszúra nyúlt EU-csúcs oka, hogy sok az olyan miniszterelnök, akiknek a tanácskozás délelőttjén helyt kell állni a saját parlamentjében. A mostani alkalommal azonban egy különleges ok is szerepet játszott abban, hogy éjjel fél kettőig tartott az ülés: megvárták az amerikai elnök döntését. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Donald Trump az acél- és alumínium termékekre vámemelést jelentette be.

Magyarország nem támogatja a bolgár javaslatot

A mostani csúcson több, konfliktussal teli téma is napirenden volt. Többet között tárgyaltak arról, hogy bevándorlók tízmilliói fenyegetik Európát délről, háborús konfliktus lehet Oroszországban, és az Egyesült Államokban védővámokat vezettek be. Brüsszel új bevándorlási törvényjavaslatot készít elő – hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint Brüsszel adóemelésre is készül, hogy a migránsokra fordíthassa az európai pénzek egy tekintélyes részét.

Az EU-csúcs a bolgár miniszterelnök beszámolójával indult. Orbán Viktor elmondta, Magyarország nem támogatja azt a munkát, amelyet a bolgár miniszterelnök eddig elvégzett, ezért hazánk módosító indítványokkal élt. Hozzátette, a magyar kormány még az irányt is rossznak tartja: a bolgár javaslat a bevándorlók behozataláról és szétosztásáról szól. Magyarország szerint Európa megtelt – szögezte le.

A magyar miniszterelnök kiemelte, a határokat meg kell védeni, hiszen ha nincs beszivárgás, nem lesz mit szétosztani. Orbán Viktor kijelentette, ha nem lesz módosítás, Magyarország júliusban ezt a javaslatot nem fogja majd támogatni. Megjegyezte, a mostani javaslatban általános migránsszétosztási mutatók vannak, amely szerint Magyarországra tízezer migráns érkezne, akiknek az ellátása fejenként 9 millió forintban kerülne. Hazánk ezt nem bírná ki – jelentette ki.

Minden csúcson szükségszerűen és kellő erővel szólalnak fel a visegrádi országok – mondta Orbán Viktor. De Magyarország mellett állnak például  a románok és az osztrákok is. Hozzátette: úgy érzi végre ismét egy csónakban evezünk a sógorokkal. Azt is megjegyezte, hogy Olaszországban drámai változás történt: a lakosság több mint háromnegyede szavazott a bevándorlás ellen, és minden bevándorlást támogató párt elveszítette kormánypozícióját.

Orbán Viktor: A bevándorlás az áprilisi választás legnagyobb tétje
 

Sebastian Kurz osztrák kancellár, Orbán Viktor miniszterelnök, Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (b-j) az Európai Unió tagállamai kétnapos állam- és kormányfői csúcstalálkozójának második napi ülésén Brüsszelben 2018. március 23-án. (MTI/AP pool/Geert Vanden Wijngaert)

A migráció kérdése utat fog törni magának

Orbán Viktor azt mondta, hogy hiába cenzúrázzák a migrációról szóló híreket, hiába akarják a nyugat-európai elitek ezt a kérdést zárójelbe tenni és fagyasztani, utat fog magának törni. Az emberek számára a legfontosabb dolog a migráció, mert terrorveszéllyel és bűnözéssel jár. Brüsszelből az az utasítás érkezett hazánkba, ezt az ellenzéki pártok be is tartják: erről a témáról nem szabad beszélni.

Orbán Viktor a kiindulópontot tartja a legfontosabbnak az egész Soros-birodalommal való hadakozásban. Arra próbálja a magyar embereket emlékeztetni, hogy ez nem egy önmagáért való küzdelem. Az egyik legfontosabb dolog, hogy Soros György birodalma néhány nagy nemzetközi „erőközponttal” összefogva akarja bevándorlókontinenssé tenni Európát. Magyarország ennek a tervnek áll az útjában. Ha Magyarországot nem tudják megtörni, ha a kerítést nem tudják lebontani, ha a nemzeti alapokon álló magyar kormányt nem tudják eltávolítani, akkor hazánkból nem lesz bevándorlóország – emelte ki.

A küzdelem második legfontosabb tétje a biztonság, mert a terrorveszély és a migráció között összefüggés van – szögezte le. A harmadik a közbiztonság – sorolta a kormányfő, hiszen nyilvánvaló, hogy ahol sok a migráns, megnő a bűncselekmények száma. A negyedik az európai,vagy a keresztény kultúra kérdése, amelyet most más kultúrából érkező tömegek megkérdőjeleznek. Végül a nők tisztelete, a nők és férfiak közötti egyenjogúság elfogadása.

Kétezer zsoldos dolgozik a magyar kormány megbuktatásán

Soros György egy pénzügyi spekuláns, aki emberein keresztül majd rá akarja tenni a kezét a magyar bankrendszerre és az energiaszektorra. A kormányfőnek az a dolga, hogy mozgósítsa az embereket és ráébressze őket arra, hogy mi zajlik körülöttük. Az ellenzék bújtatja embereit és titkolja céljait. Magyarországon már kétezer fizetett Soros-ember, egy egész zsoldos hadsereg dolgozik azon, hogy megbuktassa a kormányt és megváltoztassa az ország jövőjét. A kormányfő beszélt a választások után tervekről is: többek között elfogadtatni a Stop-Soros törvénycsomagot, hogy az NGO-nak transzparensen kelljen működniük. Elmondta, hogy a bevándorlás és a migráció kérdését nemzetbiztonsági kérdéssé kívánják nyilvánítani a kormány. Tehát csak olyan szervezet fejthet ki aktivitást ezen a területen, aki erre engedélyt kap. Megjegyezte, hogy akik a bevándorlást akarják támogatni, azok nem fognak engedélyt kapni Magyarországon arra, hogy a migránsokkal foglalkozzanak.

Soros György is jobban tenné, ha „hazamenne” Amerikába és ott boldogítaná inkább az amerikaiakat, ne Magyarország sorsát próbálja megváltoztatni – jelentette ki a kormányfő a Kossuth Rádióban. A Fidesz tiszta lapokkal játszik, az ellenzék ellenben nem szuverén, nem önálló – Soros György megbízását teljesítik, az ő érdekében dolgoznak Magyarországon. Céljuk a határkerítés lebontása és a bevándorlók behozatala.

Orbán Viktornak kétsége sincs afelől, hogy a célegyenesben az ellenzéki pártok összefognak majd, és a Fidesz-KDNP jelöltje áll majd szemben Soros György jelöltjével. Egy olyan döntést kell meghozni, amelyet ha elhibázunk, nem lehet utána kijavítani – mondta. Mert ha egyszer beengedik hazánkba a migránsokat, akkor többet őket kitenni innét nem lehet – hangsúlyozta. Ezért olyan kormányra van szükség, ami megvédi a magyar emberek jövőjét.

„Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy egy csőd szélén tántorgó országból és gazdaságból, amilyen Magyarország 2010-ben volt tízmillió magyar ember erőfeszítésével együtt felépítettünk egy új magyar gazdasági rendszert. Amely nem a segélyekre, hanem a munkára épül.”

Orbán Viktor elmondta, hogy az elért eredményekről nem akar hosszan beszélni a nyilvánosság előtt, mert a magyar úgy van vele: ami megvan, az már megvan. Eredményekről beszélni a magyar politikában kockázatos dolog, akár még dicsekvésnek is tűnhet.

A teljes beszélgetést ITT hallgathatja meg!