Ehhez már a jogi és a technológiai keretek is adottak.
 
Számos iparágban a piaci verseny és a szabályozói környezet közösen kényszerítik ki a digitalizációt. Ilyen például a pénzügyi szektor is. Ennek egyik látható eleme, amikor a bankfiókban nem papíron, hanem tableten kell aláírni - idézték a közleményben Somkuti Andrást, a Docler Csoport elnökét, az e-aláírás-specialista Netlock ügyvezetőjét. 
 
Hozzátette: vannak országok, ahol az állam ösztönzi a digitalizációt. Észtországban például az emberek jelentős része már rendelkezik digitális identitással. A kényelem mellett az észtek rengeteget spórolnak mindezzel, számításaik szerint minden egyes e-aláírással 1 eurót. Magyarországon egyelőre inkább a nagy cégek járnak az élen, miközben egyre több kis- és középvállalat ébred rá a digitális átállással járó költségcsökkentés lehetőségeire.
 
A szakemberek szerint az e-aláírási technológiák rugalmasabbá és kényelmesebbé válásával - akár egy laptop, tablet vagy okostelefon segítségével is írhatunk alá elektronikusan - valamint az állam ez irányú kifejezett törekvésével egyre több folyamat kerülhet majd át közigazgatási szinten is a digitális térbe.
 
A közleményben kifejtik: Magyarországon évente nagyjából 50 ezer tonna papírt használnak el üzleti célra, ez mintegy 10 milliárd oldal. Ennek direkt nyomtatási és papír költsége mellett, nem elhanyagolható a logisztikai költség sem például tárolni, visszakeresni vagy csupán eljuttatni, postázni a dokumentumokat az aláírókhoz és vissza. A digitális ügymenet kisebb cégek esetén is milliós költségcsökkenést jelenthet a papíralapúval szemben, míg állami szinten milliárdos megtakarításról lehet beszélni, nem számítva a gyorsabb, kényelmesebb ügyintézés lehetőségét az ügyfélélmény jelentős javulását. Az e-aláírás használatával közigazgatási okmányok, számlák, teljesítési igazolások, fuvarlevelek, orvosi leletek, munkaügyi dokumentumok, szerződések tömegei kerülhetnek át a digitális világba - írták.
 
A Docler cégcsoport tulajdonában álló Netlock az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora Magyarországon.