A vádirat szerint a vádlott és sértett élettársi kapcsolata mintegy két évig állt fenn, amely azzal szakadt meg, hogy a sértett tavaly novemberében elköltözött a vádlottól, aki alkoholista életmódjával összefüggően agresszív személyiséggel bír.  

A férfi a szakításba nem nyugodott bele, több alkalommal kérte sikertelenül sértettet, hogy menjen vissza hozzá. Az elkövető  tavaly december 23-án telefonon hívta sértettet, kérte, hogy menjen el hozzá, mert levele jött.

A nő a telefonálás napján, 16 óra körüli időpontban, új élettársával együtt megjelent a vádlott esztergomi otthonában. Az erősen ittas állapotban lévő vádlott beengedte őket a kapun, előre engedte a sértettet, majd egészen a lakóház bejáratáig kísérte.

Amikor sértett belépett a lakóház előszobájába, a közvetlenül mögötte haladó vádlott egy mozdulattal kihúzta a ház bejárati ajtaja mellett lévő, fahulladékba beleállított, 20 centis pengehosszúságú kést, a neki háttal álló sértett mögé lépett, ezt követően a sértettet egy alkalommal, közepes erővel a háti 10. csigolya magasságában fentről lefele irányuló mozdulattal anélkül, hogy bármit mondott volna, hátba szúrta.

A sértettnek a szúrással okozott, legalább 8 centis szúrt-metszett sebzett sérülésének gyógytartama 4 hét volt. Mivel az  életfontosságú szervek,  valamint a nagyerek sérülésének reális lehetősége fennállt, ezért a bántalmazás alkalmas volt életveszélyes  sérülés okozására.

Az idén. július elsején hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alapján az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy ha a vádlott a bíróság által kitűzött előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy őt Tatabányai Törvényszék  3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélje.