Az 51 éves B. L. először 2018. június 11-én 19 óra 20 perckor Esztergom belvárosában vezette úgy a személykocsiját, hogy előtte szeszesitalt fogyasztott. A súlyos fokú alkoholosan befolyásolt állapotában a parkolás során a vádlott nekiütközött egy másik jármű bal oldalának. A vádlott vezetői engedélyét a hatóság még ezen a napon bevonta.

Ugyanezen a napon, 23 óra 57 perckor ismét beült kocsijába és vezette is a belvárosban úgy, hogy még mindig közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt – közölte az ügyészség.

A vádlott harmadszor 2018. július 8-án 19 óra 5 perckor Esztergom belvárosában újra közepes fokban ittasan vezetett egy kocsit. Ráadásul még ugyanezen a napon 20 óra 30 perckor ismét elkapták a rendőrök úgy, hogy még mindig közepesen ittas állapotban vezette ugyanazt a kocsit.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a vádlottat  végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint a közúti járművezetéstől hosszabb időre történő eltiltásra ítélje.