Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az elkövető négy évvel ezelőtt kezdett el rendszeresen herbált fogyasztani, és ügyfelei vallomásai szerint árulta is az agyagot, majd a kereskedésből származó pénzből ismét kábítószert vásárolt.
    
A gyanúsított által 2018 májusában eladott anyagtól két lábatlani fiatal olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett vinni őket.
    
Az ügyészség szerint az elkövető szabadlábon hagyása esetén a még fel nem derített vásárlókkal a kapcsolatot felvenné, így a bizonyítást veszélyeztetné, illetőleg a munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező férfi a terjesztést folytatná, így fennáll a bűnismétlés veszélye.
    
A járásbíróság egy hónapra elrendelte a kábítószer-kereskedő előzetes letartóztatását. A végzést az ügyész tudomásul vette, de az nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.