Az indítvány szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013-tól egy olyan céghálózatot hozott létre és működtetett, mely alsó szintjén működő gazdasági társaságokat strómanok, elsősorban hajléktalanok nevére íratta,  míg más cégek esetében intézkedett a valótlan tartalommal kiállított számlák befogadásáról és azoknak az ÁFA jogosulatlan levonásának felhasználásáról. A fiktív számlákat kiállító cégek fiktív alvállalkozók által valótlan tartalommal kiállított számlákat fogadtak be. A szervezet irányításában, működtetésben segítséget nyújtott a letartóztatási indítvánnyal érintett nő gyanúsított – számolt be az ügyről a megyei főügyészség.

A számlakiállító gazdasági társaságok tekintetében az irányítást ténylegesen a férfi gyanúsított látta  el, ő koordinálta a számlák kiállítását. Szervezetének napi munkafolyamata ellátása céljából a férfi gyanúsított Esztergomban létrehozott egy irodát, ahol a „megrendelői igények” alapján történt a számlák kiállítása.

A gyanúsítottakkal 21 rendbeli költségvetési csalás bűntette megalapozott gyanúja áll fenn, ezek közül a legsúlyosabb a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, amellyel a költségvetésnek majd 230 millió forint. vagyoni hátrányt okoztak.

A két gyanúsított által a  költségvetésnek okozott összes vagyoni hátrány meghaladja az 535 millió forintot.

A nyomozó hatóság az ügyben eddig 31 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül az ügyészség  a bűnszervezetet létrehozó és irányító férfi és egy nő letartóztatását indítványozta, mert fennáll annak a veszélye, hogy büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének,  a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a bűncselekmény elkövetését folytatnák.

A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte.