Az elkövető március 4-én Táton egy bevásárló üzlet elől egy 135 ezer forint értékű kerékpárt, ezt követő néhány nap múlva ugyancsak Táton egy melléképületből egy 157 ezer forintos biciklit tulajdonított el, illetve március 6-án Tokod-Üveggyáron egy söröző elől lopott el egy 320 ezer forintos kerékpárt. A férfi március 12. és 16 között egy tokodaltárói udvarról fémből készült, összesen 6000 forint értékű tárgyakat vitt el, egy másik tokodaltárói ingatlan fészeréből 22 ezer forint értékű  rézcsövet és marógépet lopott – közölte az ügyészség.

A gyanúsított március 17-én egy tokodi fatelepre akart behatolni lopási szándékkal, azonban a riasztó ebben megzavarta, ezért a helyszínről elmenekült. Végül március közepén egy második tokod-üveggyári ingatlanra ment be, és onnan egy 50 ezer forint értékű hegesztőt lopott, amelyet ezután értékesített.

A nyomozó hatóság elfogatóparancs alapján fogta el a gyanúsítottat, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványozta, mert a gyanúsítottal szemben fenn áll a bűnismétlés veszélye, illetve a bizonyítás meghiúsításának veszélye, valamint annak a veszélye is, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.

Az Esztergomi Járásbíróság az ügyészség indítványának helyt adott, és elrendelte az elkövető letartóztatását egy hónap időtartamra.