A megbeszélésen elhangzott, hogy a nonprofit Kft. fő feladatai közé tartozik majd a megyei-térségi gazdaságfejlesztési programok pozícionálása, járműipari projektgazdák, leendő tagok, szervezetek felkutatása, szakértő szervezetek kialakítása, fejlesztési projektek menedzselése. Ugyancsak a cég feladatai között szerepel majd az úgynevezett portfolió menedzsment működtetése, melynek keretében többek között projektek generálása, támogatása, projekt előkészítés, kockázatkezelés, projekt/program monitoring, beszámolás, operatív feladatmegoldás.  Ezeken túl az Esztergom-Tatabánya Kiemelt Járműipari Térség Nonprofit Kft. további célokat is kitűzött maga elé a fent jelzett időpontban tartott egyeztetéskor, mégpedig a megyében megvalósuló, foglalkoztatás-növelését célzó kezdeményezések szakmai támogatása, az autóipari beszállítói kör szakember utánpótlásának biztosítása.

A cégalapítók arról is tárgyaltak, hogy az összehangolt iparterület fejlesztés a megyei területfejlesztési koncepcióval összhangban kell, hogy megvalósuljon a kiemelt növekedési zónák gazdaságfejlesztési programjai keretében.

Járműipari cég alapítását készítették elő Esztergomban
 

 

A találkozón végül szó esett a megyében meghatározó autóipari és autóipari beszállító cégek beruházásainak, fejlesztési törekvéseinek támogatásáról, valamint a közép- és felsőfokú oktatás szintjén a duális képzés megerősítéséről, összehangolt fejlesztéséről.