Észak-Magyarországon és az Alföldön korábban még nem kezelt településeken is szükségessé vált a beavatkozás – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
    
Mukics Dániel közölte, hogy: az elmúlt hetekben rendkívül intenzív volt a szúnyogok elleni védekezés. A szakemberek eddig már több mint 700 ezer hektáron és csaknem 1200 település területén gyérítették a szúnyogokat.
    
Számos olyan területen is irtották a vérszívókat, ahol az előző években nem okoztak gondot a szúnyogok, egyes településeken többször is meg kellett ismételni a munkákat – tette hozzá Mukics Dániel.
    
Megjegyezte, hogy az Európai Unió területén belül előreláthatólag 2020-tól nem engedélyezik a kifejlett szúnyogok ellen alkalmazható készítmények légi úton történő kijuttatását.
    
Ugyanakkor a katasztrófavédelem által irányított országos szúnyoggyérítési program során jelenleg is az irtószer mintegy 40 százalékát földi úton juttatják ki a szakemberek – ismertette.
    
Arról is beszámolt, hogy a települések egyedi értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint az OKF honlapján is nyomon követhető, hogy mikor és hol lesz szúnyogirtás.