Eljárás indult két budapesti férfi ellen, akik 2019. december 11-én délelőtt bementek az esztergomi lőtérre és onnan két hatástalanított lőfegyvert eltulajdonítottak. A rendőrök már másnap azonosították a tetteseket, akiket 2019. december 17-én budapesti lakásukról előállítottak. A nyomozók E. Balázst és K. Viktor Dávidot gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetését mind a ketten beismerték, azonban tettükre magyarázatot adni nem tudtak. Azt állították, hogy az egyik ismerősükhöz akartak elmenni, és amikor a lőtérnél jártak, oda kíváncsiságból mentek be. Körülnéztek, és amikor a riasztó megszólalt, magukhoz vették a két fegyvert és távoztak. A rendőrök az elvégzett nyomozati cselekmények során a golyószórót, valamint a gépkarabélyt megtalálták, és azokat lefoglalták.