Mint kiemelték: 2019-ben 606 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Jelenleg is országszerte zajlanak az iskolafejlesztések, -felújítások, több száz iskolának új digitális és informatikai eszközöket szereznek be.
    
Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés is, a második ütemben 26 tanuszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, 20 iskola pedig bővül.
    
A minisztérium közleménye szerint 1 millió 258 ezer 200 diáknak csengetnek be az általános- és középiskolákban. Több mint egymillió gyermek kapott ingyenes tankönyvcsomagot: elsőtől a kilencedik évfolyamon mindenki, továbbá minden rászoruló diák. Ez gyermekenként 8-12 ezer forintos megtakarítást jelent a családoknak - tették hozzá.
    
Az ingyenes gyermekétkeztetési program a mostani tanévben is folytatódik, az előző tanévben már 600 ezer gyermek jutott így ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez.
    
A pedagógusok is jóval nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek, mint korábban - írták. Az ismertetés szerint 2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére. Egy pályakezdő – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, most 73 ezer forinttal magasabb összeget visz haza. Egy 20 éve dolgozó - egyetemi végzettségű - pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, most ennek csaknem a dupláját keresi.
    
Kiemelték továbbá, hogy „a pedagógusoknak nemcsak az anyagi, hanem a szakmai megbecsülése is nőtt”, véleményükre, javaslataikra ezután is - köztük az új Nemzeti Alaptanterv tervezetéről kezdődő szakmai és társadalmi egyeztetésen is - számítanak.
    
A minisztérium kitért továbbá arra is, hogy nemcsak az iskoláztatással összefüggő konkrét támogatások, hanem egyéb, a családok jövedelmi helyzetét javító intézkedések is segítik a gyermekek nevelésével járó terhek csökkentését.
    
Magyarországon hatodik éve folyamatosan nőnek a bérek, a családi adókedvezmény a gyermekek számától függően havonta akár több tízezer forintot hagy a családok zsebében, összege a kétgyermekeseknél januártól tovább nő, havi szinten eléri majd a 40 ezer forintot - olvasható a közleményben.