Halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság a 23 éves dorogi férfival szemben.

P. Gergő barátaival szórakozott egy Bajót melletti pincében hétfőn éjszaka. A gyanú szerint a férfi az este folyamán alkoholt fogyasztott, ezután engedély nélkül elindult az egyik ismerőse kisbuszával, melyben öt barátja már indulásra készen várta a jármű vezetőjét, aki ekkor a kocsi jobb oldalán  tartózkodott.

A férfi a járművel megcsúszott az út melletti meredek partoldalon, és az árokba borult. A baleset során egy utas súlyos, három személy könnyű sérüléseket szenvedett, egy 22 éves nő pedig a helyszínen életét vesztette.

A sofőr ezután elmenekült a helyszínről, majd órákkal később jelentkezett az Esztergomi Rendőrkapitányságon. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. P. Gergőt a rendőrség gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság szerdán elrendelte az előzetes letartóztatását.