Az Esztergomi Járási Ügyészség még 2018. december 12-án emelt vádat rablás bűntette miatt egy kertvárosi férfival szemben, aki az esztergomi buszvégállomáson erőszakkal vette el a sértett készpénzét, táskáját és karikagyűrűjét – közölte az ügyészség.

A 63 éves sértett nő november 1-én este az esztergomi buszvégállomáson egy padon ült, amikor az elkövető beszélgetést kezdeményezett vele, majd kezéből a táskáját kirántotta. A férfi a táskát átkutatta, abból magához vett 500 forintot, amely után lefogta a sértett kezeit, és megpróbálta a sértett ujjairól két karikagyűrűjét lehúzni. A vádlott erővel végül egy gyűrűt szerzett meg, majd az elvett táskával elhagyta a helyszínt.

A sértett segítségért kiáltott, amit a biztonsági őr meghallott. A biztonsági őr az elkövetőre kiáltott, aki ezután visszaadta a sértettnek a táskáját.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat börtönbüntetésre, a közügyek gyakorlásától eltiltásra, és  500 forint vagyonelkobzásra ítélje. Az ügyészség indítványozta továbbá azt, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomását fenntartja és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt a bíróság a szabadságvesztés mértékét 3 év 6 hónapban, míg a közügyektől eltiltás mértékét 3 évben határozza meg.

Az előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomását fenntartotta, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért őt a bíróság március 6-án 3 év 6 hó börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, valamint 500 forint vagyonelkobzásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott, a védő is tudomásul vette, így az jogerőssé vált.