A termék hibájától egy ruhadarab nem megfelelő méretén át a több helyről több példányban megkapott könyvig számos oka lehet annak, hogy újból felkeressük az üzletet, webáruházat. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk lehetőségeinkkel, és már a vásárlásnál is megfelelő körültekintéssel járjunk el. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ebben szeretne segíteni a fogyasztóvédelmi előírások ismertetésével.

Ha a karácsonyra kapott ajándék hibás, sérült vagy nem működik, szavatossági, jótállási igényeket érvényesíthetünk: az üzlet köteles a terméket javíttatni, vagy ha nem javítható, akkor egy ugyanolyan termékre kicserélni, végső esetben pedig visszafizetni a vételárat. Ha ilyen probléma merül fel, és azt a kereskedővel nem sikerül rendezni, a vásárlóknak a fogyasztóvédelmi hatósághoz és a békéltető testületekhez érdemes fordulniuk. Külföldről beszerzett termék esetén a fogyasztók az ITM-en belül működő Európai Fogyasztói Központtól kérhetnek ingyenes szakmai segítséget.

Ha webáruházban, applikációból vásároltunk, a kereskedők a jótállási, szavatossági igények intézése mellett az átvételtől számított 14 napon belül kötelesek a hibátlan árucikket is visszavenni. A fogyasztónak nem kell indokolnia, hogy miért küldi vissza a terméket. Egyre több online kereskedő vállal önkéntesen ennél hosszabb, akár 30 napos elállási időt is. Fontos tudni azonban, hogy az elállási idő elsősorban a termék kipróbálását szolgálja, amelynek során úgy próbálhatjuk ki a terméket, ahogy azt egy üzletben tennénk.

Megesik, hogy a kapott ajándék minőségét nem érheti jogos kifogás, azonban nem stimmel a mérete, már van belőle, vagy egyszerűen nem tetszik a megajándékozottnak. Ha az ajándékot interneten vettük meg, akkor az indoklás nélküli elállás lehetőségével élhetünk. Az üzletben beszerzett termékek esetében jogszabályi előírás nem kötelezi a kereskedőt a visszavásárlásra. A vevői elégedettség fokozása és a cég hírnevének öregbítése érdekében ugyanakkor egyre inkább jellemző, hogy a boltok, áruházak önkéntesen biztosítanak levásárlási vagy cserelehetőséget az év utolsó napjaiban, január elején. Célszerű ezért erről előzetesen érdeklődni, tájékoztatást kérni, a vállalást a vásárlás során akár a blokkra is felíratni.

A vásárlásról kapott nyugtát, blokkot a későbbi igényérvényesítés érdekében minden esetben meg kell őrizni. Az ünnepi vásárokban beszerzett ajándékok esetében a kereskedő adatait hasznos feljegyezni, hogy bármilyen probléma esetén fel tudjuk venni vele a kapcsolatot.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei az adventi időszakban rendszeresen ellenőrzik az üzleteket és webáruházakat. A karácsonyi vásárokban azt is nézik, hogy a vállalkozó neve, elérhetősége látható-e.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „Az év végi kiskereskedelmi főszezonban a fogyasztóvédelem fokozott jelenléttel védi a magyar családokat. Az országos időszaki ellenőrzések november elején megkezdődtek és december végéig folytatódnak. A nyugodt ünnepi készülődés érdekében eddig több mint 1100 üzlet vizsgálata és hozzávetőleg ugyanennyi próbavásárlás történt meg. Az ellenőrzések harmadánál találtak jogsértést, a legtöbb probléma az árak feltüntetésével volt. A vásárlóknak karácsony előtt és után is fontos tisztában lenniük jogaikkal és a kereskedők kötelezettségeivel.”