A jelzáloghitellel ingatlant vásárlók több mint kétharmada legalább 10 évig fix törlesztőrészlettel szeretne kalkulálni már a hitel felvételének időpontjában is. A legbiztosabbra Nyugat-Magyarországon mennek, míg a budapestiek valamelyest nagyobb kockázatot vállalnak. A kevesebb mint 5 évig fix kamatozású hitelek szinte eltűntek a piacról, arányuk országszerte csupán 2-3 százalék. Az 5 éves kamatperiódus aránya is folyamatosan csökken, egy év leforgása alatt 35-45 százalékponttal csökkent a részesedése, a Duna House Hitelcentruma által közvetített hitelek adatai alapján.  A fővárosiak 12 százaléka a teljes futamidőre fix kamatozás mellett döntött 2019 első negyedévében. Ugyanez az arány keleten 19, nyugaton 21 százalék. 

A következő negyedévben magasabb fokozatba kapcsolhat a hitelpiac

A Duna House a lakáscélú hitelek volumenében az idei év harmadik negyedévében vár kiugró emelkedést. Júliustól a családi otthonteremtési kedvezmények keretében már használtlakásokra is felvehető lesz az államilag támogatott hitelkonstrukció, amely 2 gyerek esetében 10, három gyerek esetében 15 millió forint felvehető hitelösszeget jelent. A folyamatosan emelkedő lakásárak miatt ezekre várhatóan egyre nagyobb szüksége is lesz a hitellel vásárlóknak. 

JELZÁLOGHITELEK KAMATPERIÓDUS SZERINTI MEGOSZLÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁGON
Biztosra mennek a jelzáloghitelesek, jöhet a robbanás

 

Adatok forrása: Duna House Hitelcentrum

 „A kamattámogatott hitelek felhasználási körének bővülése újabb lökést adhat az ingatlan és jelzáloghitelpiacnak az idei év harmadik negyedévében. Ráadásul ugyanebben az időszakban jelenik meg a Babaváró hitel, amely várhatóan a jelzáloghitelek mellett szintén óriási segítséget jelenthet a családot-gyermeket tervezőknek ingatlancéljaik elérésében. Várakozásaink szerint az utóbbi termék kifejezetten keresett lesz a családok körében, ennek ellenére nem számítunk jelentős kiszorító hatással a jelzáloghitelek piacán”  – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House Hitelcentrumának vezetője.