Idén is megvannak a slágerszakok

Az idén mintegy 108 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe – mondta el az M1 kedd reggeli műsorában Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese, aki arról is beszélt: a legnépszerűbb talán a gazdaság és menedzsment képzés, de a topszakok között van az informatika összes képzése és a pedagógusképzés teljes vertikuma, a 3. helyen pedig az ápolói szak áll.

Az ápolói szak népszerűségét több tényező indokolja: így például a Michalicza ösztöndíjpályázat, amely a mesterápolói szakot elvégzőket támogatja, illetve a jelentkezők magas számának oka lehet az egészségügyi területen mutatkozó hiány is, ami „megmozgatja a jelentkezők fantáziáját” – magyarázta az elnökhelyettes.

Osztatlan alapképzésben – derült ki az adásból – az óvónői, tanítói, a csecsemő- és kisgyermeknevelői szak egyaránt népszerű, tanárszakoknál pedig elsősorban a bölcsész szakok futnak jól, azon belül is a történelem, az angol, a német, a magyar illetve a testnevelői.

Informatikai alkalmazás segít a ponthatárok megállapításában

Stéger Csilla a ponthatárok megállapításáról elmondta: az komplex folyamat eredménye, melynek során egy informatikai alkalmazás segítségével a beérkezett jelentkezői dokumentumokat feldolgozzák, és mindegyik pontszámot kap. Ezek a pontok már láthatók is a felvi.hu-n – hívta fel a figyelmet az elnökhelyettes.

Egy úgynevezett vonalhúzó alkalmazás segítségével betöltik a pontokat az intézmények meghirdetéseihez. Minden intézmény meghirdetett képzésének van egy minimum és egy maximum kapacitása, „amit úgy kell elképzelni, mint egy tartályt: először beleesnek az 500 pontosok, aztán a 499 – és így lefelé. Amikor a tartály megtelik, az adott szakon az lesz a ponthatár, ami az utolsó jelentkező bekerülési pontja volt” – magyarázta Stéger Csilla.

Az idén is megvannak a felsőoktatási slágerszakok
 




A jogorvoslat menete nagyot változik

Jogorvoslat tekintetében változtak a szabályok az idei eljárás során – hívta fel a figyelmet az elnökhelyettes. Míg korábban panasz esetén az Oktatási Hivatalhoz kellett benyújtani a jogorvoslatot, amit aztán az Emmi bírált el, addig az idei évtől – a besorolási döntést követően – 30 napja lesz a felvételizőknek a jogorvoslat benyújtására, a Fővárosi Közigazgatási Bíróságnak címzett perkeresettel.

A vélt jogsértést ebben az esetben nagyon pontosan meg kell jelölni. A nagy számú jelentkezés miatt előfordul, hogy a jogorvoslat indokolt – például nem vettek figyelembe egy dokumentumot – ez azonban nem jellemző. Stéger Csilla elmondta, hogy sok jogorvoslat inkább egyszerűen arra irányul, hogy a hivatal gyakoroljon méltányosságot, adjon még egy pontot, hiszen a jelentkező éppen csak egy ponttal maradt le. „Senkinek nincsen joga ilyesmit adni, csak ha valóban hiba csúszott az eljárásba” – szögezte le.

Egy kis pontszám-számtan

Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolja. Minél többen jelentkeznek magas pontszámmal egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján idén negyvenegy alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szak esetében a magyar állami ösztöndíjas képzésre történő felvételhez szükséges követelményt (minimumpontszámot) határozott meg.

Nemzetközi tanulmányok szaknál 465, kommunikáció és médiatudomány szakon 455, pszichológia szakon 435 pontot kell elérni, osztatlan jogász képzésen 460, gazdaság- és pénzügy-matematika elemzés szakon legalább 440 pontot kell szerezni.

Szerda este jön az SMS!

Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, még szerda este sms-értesítést is kapnak az eredményekről, amelyek az e-felvételiben is megnézhetők lesznek a ponthatárok közzététele után.

A ponthatárok határozzák meg, hogy a jelentkező melyik általa megjelölt képzésre kerül be. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt.

A besorolási döntésről szóló határozat – amely tartalmazza, hogy a jelentkező mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben – legkésőbb augusztus 5-től érhető el, az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában. Erről minden jelentkező e-mailben is értesítést kap.

Az idén is megvannak a felsőoktatási slágerszakok Érdeklődők a Pont Ott Parti hivatalos ponthatárváró rendezvényen. MTI Fotó: Marjai János

 

Eredményváró partik országszerte

Idén is megrendezik a hivatalos ponthatárváró rendezvényt, a Pont Ott Partit!, ahol számtalan érdekes programmal, koncertekkel és sportolási lehetőségekkel várják a diákokat. A fővárosban a RIO Budapest ad otthont a programnak, mellette lesz ponthatárváró Békéscsabán, Egerben, Gyöngyösön, Pécsett, Salgótarjánban, Szegeden, Zalaegerszegen.