A szeptember 17-én és 18-án megtartott Méz-nap a Szentgyörgymezői Olvasókörben számos koncerttel, gyermekeknek szóló foglalkozással, kézműves bemutatókkal, játékokkal, előadásokkal és filmvetítéssel várta a közönséget. Szombaton a Makám együttes, az Esztergomi Társasjáték Klub, a Bogárháton című bemutató, a Szotyola zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Ugyancsak e napon nyílt meg a Szentgyörgymezői Olvasókörben az Egy méhészet életéből című kiállítás és e napon vetítették az A méhek titkos élete című mozifilmet is.

Az esztergomi mézlegenda ünnepe
 

 

Vasárnap a Mudrák Bélára, a Méz-nap névadójára való megemlékezésre a híres méhész felvidéki szülőfalujába, Bátorkeszire zarándokoltak el a Méz-nap résztvevői. Ide kerékpárral mentek sokan, és a közel 30 kilométeres táv megtétele után a helyi polgármesteri hivatalánál mondott köszöntőt Labanc Roland Bátorkeszi és Romanek Etelka, Esztergom polgármestere. A megemlékezés és koszorúzás után nyílt meg az In memoriam Mudrák Béla tárlat a falu művelődési házában, illetve ezt követően az esztergomi Sick Transit Folk Műhely zenekar koncertjét hallgathatták meg kicsik és nagyok.