Novák Katalin közölte, a kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a családtámogatások hosszútávon is kiszámítható megoldást nyújtsanak, és ne lehessen eltörölni őket, ahogy azt korábban a szocialista-baloldali kormány tette például a gyes harmadik évének eltörlésével, az otthonteremtési támogatás és a családi adókedvezmény megszüntetésével.     

Az Orbán-kormány szerint a magyar jövő a magyar gyerekekben van, a népesedési problémákra pedig nem a migráció, nem a bevándorlók tömeges betelepítése a megoldás, hanem a gyerekes családok támogatása és a fiatalok gyerekvállalásának segítése – hangoztatta az államtitkár.     

Hozzátette, a népesedési problémára Európa országai különböző válaszokat adnak, nincs egységes európai szintű válasz, ami nem baj, de a magyaroknak saját választ kell adniuk.     

Ezért kérdezik meg az embereket a konzultációban arról is, hogy egyetértenek-e a kormány azon törekvésével, hogy a bevándorlás helyett a magyar családokat támogassák - mondta Novák Katalin.    

Azt hangoztatta, 2010 óta az Orbán-kormány a gyereket tekinti a legnagyobb védendő értéknek, a gyerekeket helyezi a középpontba, és a gyerekes családoknak ad kiemelt támogatást.    

Míg 2010-ben nem érte el az ezermilliárd forintot a családtámogatásokra fordított összeg, 2019-ben több mint kétezer milliárd forint jut erre a célra - emelte ki.     

Közölte, a családlapítást, a gyerekvállalást és -nevelést támogatják a családi adókedvezménnyel, amelyben már több mint egymillió család részesül.     

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a kétgyerekesek adókedvezménye, így 2015-höz képest már kétszer annyit, havi negyvenezer forintot tudnak megtakarítani.    

A gyed extra 2014 óta támogatja a gyereknevelés melletti munkavállalást, a gyerekek gyors egymásutánban megszületését, és a fiatal hallgatók vagy friss diplomások családalapítását, továbbá ingyen étkezés és tankönyv is segíti a családokat – sorolta az államtitkár.     

Elmondta azt is, hogy egyre többen élnek a 2015-ben bevezetett otthonteremtési program lehetőségeivel, és úgy néz ki már idén bevezetik a kétgyerekesnek a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) járó 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, valamint megemelik a nagycsaládosok kamattámogatott hitelét is 15 millió forintra.