A képviselő - aki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is - elmondta: ebből az összegből több mint 16 milliárd forintot már oda tudtak ítélni a pályázó önkormányzatoknak. 
    
Most már a legkisebb önkormányzatok is indulhatnak a pályázatokon, ráadásul maguk a települések állíthatták össze, milyen pályázatokra van igényük - emelte ki. Így írtak ki a program keretében közintézmények - védőnői szolgálatok, orvosi rendelők, iskolák, polgármesteri hivatalok - felújítására, energetikai fejlesztésére, vagy éppen piac kialakítására szóló pályázatot.
    
Az látszik, hogy sikerül egyenletesen elosztanunk a forrásokat, ugyanis egy lakosra több mint százezer forint jut, a kisebb települések is sikerrel indulhatnak a pályázatokon - hangsúlyozta.
    
A további fejlesztési irányokra említette példaként a politikus a bajnai Sándor-Metternich kastély másfél milliárd forintos belső felújítását, iparterületi fejlesztéseket, valamint természetvédelmi és turisztikai attrakciók létrehozását.